#AKönyvJó

 

Ismét tehetséges írókat vár a Canon


9. Digitális Könyvnyomtatási Pályázat a Magyar Írószövetség támogatásával                                         

A Canon és a Magyar Írószövetség a hagyományokhoz híven idén is meghirdeti Digitális Könyvnyomtatási Pályázatát. Az elmúlt években a zsűri döntése nyomán nyolcvannál is több pályázó kapott lehetőséget arra, hogy bemutassa alkotását a nagyközönségnek. 

A Magyar Írószövetséggel közösen meghirdetett pályázatra bárki jelentkezhet kézirata szerkesztett változatával, amely korábban még nem került kiadásra a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, lehetőség szerint úgy, hogy már egy könyvkiadó is a szerző mellett áll. A nyertes műveket a Canon 250-250 példányban díjmentesen nyomtatja ki, a pályázókat csak a kötészeti díj terheli. A zsűri által kiválasztott könyvek a „Legszebb Könyv” versenyen is indulnak.

Bővebben...

7. Digitális Könyvnyomtatási Pályázat – a Magyar Írószövetség támogatásával

A Canon egyedülálló lehetőséget kínál a kiadóknak és az íróknak 

Évente több száz tehetséges fiatal író műve marad „fiókban”, a számítógépek mappáiba rejtve, főként a könyvkiadás magas költségei miatt. A Canon nem egyszerűen felismerte ezt a problémát, hanem megoldást is kínál rá, midőn az idén újból meghirdette a Magyar Írószövetséggel karöltve a Digitális Könyvnyomtatási Pályázatát. A mind a kiadóknak, mind az íróknak kiváló lehetőséget jelentő pályázat védnöke Kányádi Sándor, Herder- és Kossuth-díjas költő.

Bővebben...

Lőrincze Lajos V. iskolai könyvtárbővítési pályázat

A TINTA Könyvkiadó, mint a magyar egynyelvű szótárak legnagyobb kiadója, átérezve felelősségét pályázatot ír ki az iskolai könyvtárak könyv- és szótárállományának gyarapítására 50%-os kedvezményes áron.

Ezzel segítve, hogy a magyar közoktatásban széles körben elérhetőek legyenek a magyar nyelv mai állapotát leíró új szótárak. A TINTA Könyvkiadó szótárai közül többet a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Munkabizottsága Kiváló Magyar Szótár díjjal tüntetett ki.

Bővebben...

KódVilág - design pályázat

KódVilág

A vonalkódokkal és 2D kódokkal foglalkozó hazai szabványszervezet, a GS1 Magyarország fennállásának 30. évfordulója alkalmából KódVilág elnevezésű design pályázatot hirdet képző- és iparművészek, művészhallgató, designerek és minden más érdeklődő számára.


Bővebben...

Fotópályázat Dobogókőért

Dobogókőért Közhasznú Alapítvány fotópályázatot hirdet.

Kategóriák:

  1. Földünk szívcsakrája: Dobogó-kő - természetfotók Dobogókőről és környékéről
  2. Dobogókő, a hazai turistáskodás bölcsője - kirándulók, turistautak, jelzések, Dobogókőn és környékén
  3. Dobogókő, az első magyarországi sípálya - síelők, pályák és felvonók Dobogókőn

A képek beküldése 2013. április 7.-ig lehetséges.
Rendelkezésre áll tehát egy egész év (minden évszak), hogy a legjobb tudásotok szerinti fotókat elkészítsétek és elküldjétek a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Bővebben...

Kiegészítő információk