Lézer- után tintasugaras technológia. Mondi Paper Sales GmbH

A ColorCopy mint a Mondi színes lézernyomtatásra  kifejlesztett – mind Magyarországon, mind Európában legismertebb – márkája immár huszonhét éve van a piacon, a kategóriájában piacvezető, és a papírgyártók egyik viszonyítási pontja. Tóth Péter magyarországi értékesítési vezető és Bódi András üzletfejlesztési vezető segít választ adni lapunk olvasóinak a digitálispapír-választás során felmerült kérdéseire.


 A ColorCopy már kezdetben is speciális papír volt a 90–200 g/m2-es négyzetmétertömeg-tartományban, amit mára – a piaci igényeknek megfelelően – 400 g/m2 grammsúlyig fejlesztettek, és már mázolt kivitelben is kapható. Ez utóbbi különös jelentőséggel bír a digitális, illetve lézertechnológiák során, ahol hőhatással is számolni kell, szemben az ofszetnyomtatással. Jelenleg a Mondi azon fáradozik, hogy az ausztriai gyárában a ColorCopy mázolását is házon belül oldja meg.

E zászlóshajó-márka sikere a nyilatkozó szakemberek egybehangzó véleménye szerint annak köszönhető, hogy a háttérben folyó fejlesztőmunkát az ausztriai laborban kiváló együttműködések támogatják. Míg korábban a papír határozta meg az alkalmazott nyomdagép típusát, ma a géphez igazítják az innovációkat, és így a géphez lehet választani a papírt. Azt sem túlzás állítani, hogy napjainkban a lézergépeket gyakorlatilag a ColorCopyra kalibrálják. Mindemellett a Mondi célpapírokat is készít, adott vevői igényre.
A fent említett termékcsalád előnye elsősorban a kiváló felületi simaságban és az optimálisan nyomtatható fehérségben mutatkozik meg, amelyet meghatároz például az adott arányú lombos és eukaliptuszcellulózokból álló rostösszetétel (utóbbiak adnak megfelelő merevséget és futtathatóságot a papírnak). A ColorCopy két színárnyalatban készül. A természetesebb, „sárgásabb” Style alacsonyabb négyzetmétertömeggel, 90–160 g/m2 között érhető el, és például Magyarországon is keresett, a grafikai stúdiók körében, kreatív papírként.
A jövő fejlesztési irányait a fotónyomtatás érzékelteti igazán. A felületi lézertechnológiának képminőségi korlátai vannak, a papírba hatoló tintasugaras technológia viszont hatékonysági szempontból nézve alapvetően lassú. E hátrányok áthidalására a digitális piacon a hibrid (tekercses, nagy sebességű, jobban nyomtatható és megszemélyesíthető) inkjet papírok fejlesztése áll a papírgyártók, így a Mondi fókuszában is – esetükben DNS márkanévvel, rendkívül széles választékban.
Amiképpen ugyanis az irodai felhasználások esetében elterjedt a multifunkcionalitás, úgy a nyomdai alkalmazásoknál is ez lett a követelmény. Ezért ma már célszerű ugyanabból a termékcsaládból ofszet-, digitális és nagy sebességű papírokat is kínálni. A termékkel szemben támasztott elvárások ráadásul manapság kiterjednek a hajtogathatóságra, prégelhetőségre, laminálhatóságra, szálkásodás- és repedésállóságra is, amely igények újonnan – az elmúlt években – jelentek meg a felhasználóknál az egyedi megjelenés zászlaja alatt.
A Mondi következő high-speed inkjet generációját, a nyár eleji, düsseldorfi drupán bemutatandó Neujet termékeket kiváló opacitás jellemzi. A portfólió prémiumkivitele (matt és fényes) széles színskálát és magas sűrűséget tesz lehetővé.

(A Szerk.)

Érdekes trend

Az értékesítők tapasztalata az, hogy míg hazánkban az újrahasznosított papírral a sárgás árnyalatot azonosítják, vagyis attól kifejezetten elvárják, és más papírféleségeket fehérebben szeret a piac, addig Nyugat-Európában épp fordítva van, és a kívánt szintre fehérített papírról is elhiszik, hogy másodlagos rostanyagból készült.

Kiegészítő információk